Egy esküvő, amely igazán rólatok szól.

Koncepcióalapú esküvőszervezés Kaiser-Nagy Mariann szakmai vezetésével. 

Kreatív tervezés, összehangolt szervezés és figyelmes jelenlét az első egyeztetéstől az ünnep megvalósításáig.

Örülök, hogy itt vagytok.

Kaiser-Nagy Mariann vagyok, 2017 óta foglalkozom esküvők és rendezvények szervezésével.

A közös munka során személyesen fogom össze a tervezést, a szervezési folyamatot és a megvalósításban részt vevő szakembereket. Fontos számomra, hogy az esküvőtöknek saját karaktere legyen, és a részletek egy átgondolt egésszé álljanak össze.

Az esküvőtök koncepciójához és igényeihez illő szakembereket ajánlok, majd összefogom a közös munkát. Egyértelmű feladatokkal, egyeztetett határidőkkel és részletes forgatókönyvvel készítem elő a megvalósítást.

Az esküvő napján a csapattal együtt azon dolgozom, hogy a megtervezett részletek a helyükre kerüljenek, ti pedig a vendégeitekre és egymásra figyelhessetek.