I say a little pray for you

2022.05.13

Talán az egyik legelfogultabb bejegyzés következik tőlem, mert Mészi és Dani és az Ő esküvőjük annyira a szívemhez nőtt, hogy még nagyon sokáig fogok azokból az energiákból merítkezni, amit a velük eltöltött idő adott. 

Dani esküvői fotós, akit 2020-ban egy közös esküvőn ismertem meg. Nagyon szimpatikus volt, az esküvőt követően talán még egyszer-kétszer váltottunk is néhány szót az elkészült képekről, nyomon követtük egymás munkáját, de a kölcsönös elismerő lájkokon kívül nem volt kontak közöttünk. Ezért is lepett meg decemberben az az e-mail, amit Mészitől a menyasszonyától kaptam. A megszokott ajánlatkérő űrlapból derült ki számomra, hogy Dani esküvőjéről van szó. Az ajánlatkérést követte az első konzultáció, ahol Csipesszel, - Mésziék négylábú kiskedvencével beszéltük át a részleteket. Az első percekben Mészi elmondta, hogy mikor Dani a közös esküvőnkről hazaérve mesélt rólam, Ő már akkor eldöntötte, hogyha egyszer megkéri a kezét, az elsők között leszek, akit megkeres. Közhelynek tűnhet, hogy szakmabelinek esküvőt szervezni a legnagyobb elismerés, de valóban így éreztem. 

A TERVEZÉS


Az első találkozót követően kezdetét vette a szervezés, ami először, - mint mindig, helyszínbejárással indult. Hosszú utat tettünk meg az álomhelyszínig, ugyanis Mészi és Dani a Debrecen mellett található téglási Degenfeld-Schomburg Kastély mellett döntöttek. Mindketten debreceniek, így sokkal praktikusabb volt a vendégek nagy többségéhez közel eső helyszínt választani. 

Az esküvőt sok-sok egyeztetés, ötletelés, találkozó, telefon és e-mail váltás előzte meg. Még közös messenger csoportunk is lett Mészivel és Danival, ahol folyamatosan kommunikáltunk. Jó, bevallom, nem mindig az esküvőről, volt, hogy csak elküldtük egymásnak ki mit csinál éppen. Ezektől a kis apróságoktól kerültünk még közelebb egymáshoz.

Mészi nagyon konkrét elképzeléssel rendelkezett minden apró részletről, de szívesen fogadta mindannyiunktól a szakmai jótanácsokat. Fontos kiemelnem, hogy mi sosem a saját akaratunkat szeretnénk erőltetni, pusztán csak tudjuk, hogy mik egy esküvő sarkalatos pontjai, mit hogyan érdemes, vagy éppen nem érdemes megvalósítani. A feladatunk az volt, hogy a Degenfeld-Schomburg Kastély teraszán egy bohém, de ugyanakkor elegáns, igényes esküvő álomvilágát valósítsuk meg. Hogy ez miből is áll össze? Sokszor hangoztatom, hogy az esküvő maga egy koncepció. Már a meghívó átadásakor meghatározzuk a stílust, amit majd tükrözni fog az esküvő is. Minden apró részlet ugyanolyan fontos, mindennek passzolnia kell stílusban és hangulatban is. A dekoráción túl a székeket, abroszokat, desszert asztalt és mindenféle kiegészítőt, de még a prémium gineket a bárba is gondosan, a koncepcióhoz igazodva választottuk ki. 

Az egyik legfontosabb kérdés a ruha és cipő volt. Mészinek nagyon egyedi, kifinomult, de mégis kicsit, - a szó jó értelmében, extra stílusa van. A cipő talán, - gondolatban, sokkal előbb megvolt, mint a ruha. Ugyan egy kis pihenéssel egybekötve, de angliáig utaztak azért a bizonyos, ikonikus Manolo Blahnik cipőért. Tudjátok, ebben ment férjhez Carrie Bradshow is Mr. Bighez. 
A ruhát is viszonylag gyorsan és egyszerűen választottuk ki. Sokszor mondom, hogyha nem érzed azt 100 %-ban, hogy ez a TE ruhád, akkor az nem a te ruhád. Ebben nem érdemes kompromisszumot kötni, hiszen életed legszebb napján fogod viselni, minden képről ez a ruha fog "visszanézni" és ami ennél is fontosabb, ettől leszel igazi nagybetűs menyasszony. 
A Diora szalonban egy Berta ruhára esett a választás. Hát azt kell, hogy mondjam, hogy nem véletlenül örvend akkora sikernek a #bertamenyasszonyvagyok a bejegyzések alatt. Ez egészen biztosan egy életérzés, akárcsak Manolot viselve az oltárhoz sétálni.

AZ ESKÜVŐ NAPJA

Végre elérkezett a várva várt nap. Újra egy gyors reggelivel és kávéval kezdtünk, majd egy gyors egyeztetés, helyzetfelmérés után belekezdtünk a hátralévő feladatokba. 
A menyasszony lakosztályába már 10-kor megérkezett a beauty team, hogy a lányoknak szebbnél-szebb frizurát és sminket készítsenek. 
Mi mindeközben megállíthatatlanul dolgoztunk tovább, elkezdték dekorálni a helyszínt, felépült a hang- és fénytechnika, kikerült az asztalokra az ültetés, megérkeztek a helyszínre a bérelt székek, meghozták az isteni finom desszerteket és a menyasszonyi tortát.
Közben természetesen megérkezett a fotó-videó team is, akik először a vőlegény készülődését örökítették meg. 

Majd a menyasszonyét is. Valljuk be, sokkal megnyugtatóbb a barátnőkkel együtt készülődni, és egy pohár pezsgővel oldani az izgalom okozta feszültséget. A fotókért Gerencsér Gréti felelt, a cinematográfiáért pedig a Cinewolf csapatából Ádám.

A dekorációért Letti vezetésével a Blush Wedding Decor csapata felelt. Feladatuk egy bohém, de ugyanakkor elegáns dekoráció megtervezése és kivitelezése volt. A koncepcióban a fő szín a terrakotta volt, amit fehérrel, feketével, arannyal egészítettek ki Lettiék. Az asztalok különleges prémium ginekről kapták a nevüket, így az ültetőtábla is nagyon különleges volt, hiszen gines üvegek szolgáltak vázaként a nevek mellett. Csipesz, Mésziék kiskedvence sem maradhatott ki a dekorból sem, Letti egy tacsi szobrral készült meglepetésből, ami az ültetési rend előtt kapott helyet. Készültek még egyedi, Mészi által megfogalmazott köszöntőkártyák a szülőknek, nagyszülőnek szánt virágboxokba. A dekorációról nagyon sok képet találtok a blogbejegyzés végén. 

Szépen lassan minden a helyére került, az utolsó simításokat végezte a dekoros csapat, a technika is elkészült.
Mindeközben mi már lázasan készült a first lookra, amit a kastély mesés parkjában ejtettünk meg.
Dani itt látta meg először Mészit, ami annyira megható volt, hogy csak álltunk csendben, már-már könnyes szemmel és őszintén örülünk kettőjüknek. Egyébként az egyik legmeghatóbb pillanat ez minden esküvőn, valahogy sokkal személyesebb ezt így átélni, nincsen körülöttünk senki, szinte megáll az idő és tapintható az szavakkal leírhatatlan izgatottság, vágyakkal és kíváncsisággal teli várakozás, amit a pár átél. Csak a madarak csicsergése, és a fényképezőgép kattogása kísér minket ezekben a csodás percekben.

Ezután Dani elindult a templomhoz, ahol Herendi Gábor ceremóniamesteri segítségével várták és fogadták a vendégeket. Én addig a minden koszorúslány csokrot és kelléket összeszedtem és utoljára átbeszéltem a menetrendet, megnéztük az elkészült termet, majd mi is elindultunk a templomhoz.
Elindult a menyasszonyi autó is a templomhoz.
Görög-katolikus szertartás következett, ami ugyan a megszokottnál hosszabb, de a meghittségétől és a sok-sok nagyon bölcs útravaló gondolattól igazán élvezhető volt.

Az egyházi szertartás után elindultunk vissza Téglásra, hogy a Kastély csodás panorámájú teraszán, isteni finom vendégváró falatokkal és frissítőkkel várjuk a szertartás kezdetét, hogy immár hivatalosan is örök hűséget fogadhasson egymásnak Mészi és Dani. 

Mikor mindenki megérkezett, Gábor leültette a vendégeket, ismertette az este további programját, majd elcsendesültünk és kezdődött a csodás szertartás. A beszédben elhangzott az igazán mesebeli megismerkedésük, hogy ugyan általános iskolában évfolyamtársak voltak, - Dani már ekkor szerelmes volt Mészibe, de csak 15 évvel utána találkoztak újra és lettek egy pár. Hallhattuk, hogy mi az amit igazán szeretnek egymásban és végül fogadalom tétellel pecsételték meg a szertartást. A fogadalmakat egymásnak írták, majd ezt kicsérélték, így egyikük sem tudta valójában mit is kell megfogadnia.

A menetrendben a kis- és nagycsoportos képek és a gratuláció következett, amit a szertartás helyszínén a több száz éves platánfa alatt bonyolított le Gábor. Ezt követően Mészi eldobta a csokrát, ezzel adva át a stafétát a következő hajadon barátnőnek. 

A vacsora előtt nyitóbeszédekkel készültünk. Viszont ez sem a megszokott módon történt, ugyanis a vendégek közül 7 nagyon jó barát egy flashmob szerű énekkel lepte meg a násznépet és a párt. Egyszer csak megszólalt az I say a little pray for you a barátok előadásában. Majd az  örömapák és Dani köszöntőbeszéde következett. Annyira meseszerű volt minden, hogy még mindig kiráz a hideg, ha rágondolok. 

Rendhagyó nyitótánc következett, amit Mészi az édesapjával táncolt, amivel mindenkit megleptek. Hosszas próbák előzték meg Stana Alexandrával, hogy minden lépés a helyén legyen. 
A nyitótánc utánra is maradt bőven meglepetés, Krisz Rudit csepésztük be a gazdasági bejáraton, aki hatalmas buli hangulatot varázsolt a táncparkettre. Elképesztő energiák szabadultak fel, szinte egytől-egyig minden vendég táncolt.

Krisz Rudit Radics Gigi váltotta, aki egy érzelmesebb, lágyabb hangvételű mini-koncerttel járult hozzá a fantasztikus estéhez.

Ezután jött az esküvők elmaradhatatlan eleme, a menyasszonyi torta. Sok utánajárás előzte meg a tortarendelést, ugyanis Mészinek sajnos összetett ételintoleranciája van, így mind a menünél, mind a tortánál és desszerteknél nagyon fontos volt, hogy mentes alapanyagokból készüljön. 
Végül a glutén- és laktózmentes tortát Lipkai Timi, a Lipcake Factory tulajdonosa készítette el nekünk, aki sok száz kilométert tett meg értünk.  

A tortázás alatt megnéztünk a Cinewolf által elkészített különleges videót, amiben a legtöbb vendéggel megélt közös pillanatok, emlékek is helyet kaptak. 

Mivel a nyitótánc rendhagyóan Mészi apukájával volt, így jogosan érezhetjük, hogy hiányérzetünk van. Természetesen az immáron házaspár első tánca sem maradhatott el. Nem véletlenül találtuk az este ezen részét ennek a legalkalmasabbnak, hiszen Daniék egy nagyon extra cha-cha-chaval készültek. Egyszerre volt romantikus, érzelmekkel túlfűtött és, - ha szabad ilyet írni, szexi is. 

A közös tánc után a menyecskét is megtáncoltatták a vendégek, ami után mi is elköszöntünk tőlük. Másnapi visszajelzések alapján állíthatjuk, hogy eszméletlen buli volt, ami hajnal fél 6-ig kitartott.

Igazán mesebeli esküvő volt, tele önzetlen szeretettel, igaz szerelemmel, és egy igazán odaadó, bulizós násznéppel. Mindenki önfeledten ünnepelte az újdonsült házasokat és az Ő szerelmüket.
Hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek a csodás időszaknak, de azért még inkább, hogy én kaptam a bizalmat, hogy megszervezhettem életük legszebb napját.

Nem utolsó sorban meg kell köszönjük a Degenfeld-Schomburg Kastélynak, hogy annak ellenére, hogy rengeteg apró, de annál fontosabb kérésünk volt, messzemenőkig rugalmasak, segítőkészek voltak és maximális profizmussal teljesítették minden kérésünket! 

Minden kollégámnak azt kívánom, hogy legyen szerencséje ilyen nagyszerű emberekkel egy ilyen esküvőn dolgozni. Azt hiszem mi ezt teljes erőbedobással, tiszta szívből tettük.


... és végezetül egy nagyon fontos gondolatot szeretnék kiemelni, amit Herendi Gábor mondott nekem:

Ennek az esküvőnek egy titka van, hogy Mészi és Dani őszintén szeretik egymást, és ennek minden vendég egytől-egyig tiszta szívből örül.


KÖZREMŰKÖDTEK

Hang- és fénytechnika, Dj: Ecler Wedding and Event Crew
Ceremóniamester: Herendi Gábor
Fellépő: Krisz Rudi

Fellépő: Radics Gigi

Desszertasztal és menyasszonyi torta: Lipcake Factory Tortaműhely
Menyasszonyi ruha: Diora szalon - Berta Bridal
Fodrász: Simon Tamás
Vőlegény öltöny és kiegészítők: TITEM és Boggi Milano
Gyűrűk: Niko ékszer
Kreatív fotózás helyszíne: Budaörs Kőhegy

Székek: Gasztrobar


Szervezés: Kaiser-Nagy Mariann



KÉSZÜLŐDÉS

FIRST LOOK

EGYHÁZI SZERTARTÁS

POLGÁRI SZERTARTÁS

ESTI TÖRTÉNÉSEK

KREATÍV FOTÓZÁS

DEKORÁCIÓ